Szenet – Az átkelés játéka III. rész

Néhány adat a játékról

• a tábla 30 mezőből áll, amelyen a bábuk soronként váltott irányban haladnak

• az Óbirodalomban 7-7 bábuja volt a játékosoknak, de számuk később 5-re csökkent. Legtöbbször fából, csontból vagy kőből készültek, kúp és orsó alakúak voltak, de fennmaradtak oroszlán, sakál és Bész isten fejjel mintázott bábuk is.

• a bábu egyiptomi neve iba, amit leggyakrabban „táncosnak” fordítanak

• dobókocka helyett 4 pálcikát használtak. A pálcikák egyik oldala világosabb, a másik sötétebb színű volt. Az egyik vége emberi ujjvéget mintázott, a másik egy hosszú fülű állat fejét.

• a játéknak világi és rituális változata is volt. A világi változatot valószínűleg a két játékos versenyzése jellemezte, az utóbbi kapcsolódott a lélek sorsához, annak próbáihoz és fejlődéséhez akár az életben, akár a halál után.

• szenetet az i. sz. 400-as évekig játszottak. Később a tíz mezős sorokat 12 mezősök váltották fel, a középkorban pedig már csak két sort találunk és ez változatlanul megmaradt a mai napig az ostábla (trick-track, backgammon) játékban.

Nofertari királyné szenetjáték közben

II. Ramszesz felesége, Nofertari királyné sírjának egyik falán található ez az ábrázolás, amelyen a királyné egymaga játszik. Hasonló jelenetek több sírban is előfordulnak, és vagy két embert láthatunk a táblánál, vagy – mint Nofertari esetében – egy magányos játékost.

Ezenkívül számos többé-kevésbé teljes játékkészletet őriznek a világ múzeumaiban: van amelyik csupán vékony kő- vagy falap, és vannak díszes dobozok, ahol néha a bábuk is fennmaradtak.

Kilépés a fényre...

A Nagy piramis

A gízai nagy piramisban található járatok feltárására Záhi Havvász, az antikvitásokat felügyelő miniszter indította el a Dzsedi-projektet. A nemzetközi pályázat győztese, a Leedsi Egyetem lett. Szakemberei olyan robotot konstruáltak, amelyet egy parányi kamerával és miniatűr ultrahangos készülékkel is felszerelték, valamint egy olyan "bogárral", amely akár egy 19 milliméter átmérőjű lyukon is képes átpréselni magát.

Szenet – Az átkelés játéka II. rész

A játéktáblát a rajta álló bábukkal ábrázoló hieroglifa a tartósság, a maradandóság fogalmát rejti magában. Így fordul elő például az Óbirodalom fővárosa, Memphisz egyik nevében: Mn-nfr („szilárd és jóságos”), és sok fáraó, többek között I. Széthi uralkodói nevében Mn-Maat-Ré  („maradandó Ré igazságossága”) is.

Vajon miért egy játék hieroglifájával jelölték a tartósság fogalmát? Ahogyan sok minden más Egyiptommal kapcsolatos kérdésben, ebben sem remélhetjük, hogy az egyiptomi bölcsek ezt egy szövegben elmagyarázzák nekünk. Ha viszont elgondolkodunk rajta, igen találónak tűnik, hiszen az emberiséget jellemző, maradandó dolgok között ott van a játék is, ráadásul itt egy olyan játékról van szó, amely a két ellenfél harcából indulva a lélek belső, metafizikai harcáig visz.

A játék nem múlik el, a harc nem múlik el, csak átlényegülhet. Az elején másokat, a körülményeket hibáztatjuk, amíg fokozatosan rá nem jövünk arra, hogy minden rajtunk múlik, az is, ami látszólag más hibájából vagy rossz szándékából történik velünk. Ekkor merül fel az átkelés célja: honnan hová haladunk? És amikor rádöbbenünk arra, hogy a cél nem anyagi, hanem szellemi jutalmat ígér, hogy a lélek szenvedve utazik a belső csapdákkal teli utakon a szellemi énjével való boldog azonosulásig, a harc belsővé válik. A harc onnantól kezdve saját fájó tudatlanságunk, a mulandósághoz való ragaszkodásunk ellen folyik.

A páros játékban az ellenfél szerepe ekkor már tisztán szimbolikus: utunkat állhatja, visszavethet, de azért teheti meg ezt, mert még hiányzik belőlünk valami. Ha megtámadhat bennünket, ha megsérthet bennünket, akkor ez azért van, mert támadhatóak és sérthetőek vagyunk. Buddha egyik mondása juthat eszünkbe: annak, akinek a kezén nincs seb, nem árthat a kézben tartott méreg.

Így a belső harc a saját teljességünkért vívott harc,amelynek végső eredménye a lélek, a Ba szabad szárnyalása. Ez a szabadság lehetővé teszi, hogy bármikor, amikor akarja, megtehesse az utat a fizikai és szellemi lét között, az élők és a holtak világa között. Így a szenetjáték szerepe és üzenete nagyon hasonlít a Kilépés a fényre szent egyiptomi szövegekre, amelyeket ma Halottak könyvének hívnak.

A fáraó nevei

Hórusz: a fáraó Hórusz isten megtestesülése, és így ő a kapocs az Ég és a Föld között.

A két úrnő: a fáraó koronáján is megjelenik a két védőistennő jelképe, a keselyű és a kobra.

Arany Hórusz: Hórusz győzelmét ünnepli Széth felett.

Felső- és Alsó- Egyiptom királya: a méh Felső-, a sás pedig Alsó-Egyiptomhoz kapcsolódik.

A Nap fia: mint Ré Napisten fia, a fáraó legfőbb kötelessége őrködni a rend és az igazságosság fölött.

Kilépés a fényre...

Szenet – Az átkelés játéka I. rész

A szenet az egyiptomi kultúra szerves része volt: az egész egyiptomi történelem alatt játszották, sőt nyomait a mai napig felfedezhetjük az ostábla (trick-track, backgammon) játékban.

 A neve – szenet – átkelést, átjutást jelent. A játékosok célja, hogy elsőként vezessék át biztonságban saját bábuikat a Mehenen, a kígyózó labirintuson. Az úton sok nehézséggel kell szembenézniük, de segítő erőkkel is találkoznak. Az utolsó mezőn Hórusz istennel találkoznak, vagy azzá válnak, és ezután kiemelkedve a Mehenből, csatlakoznak Réhez és felszállnak a Napisten bárkájára.

A játék nevéhez számtalan értelmezés kapcsolódik. Vannak, akik az elnevezést kizárólag a bábuk egymást átlépő mozgásával hozzák kapcsolatba, a szenet azonban ennél jóval összetettebb és szimbolikus természetéből adódóan sok kulcsban értelmezhető.

Hogy csak néhányat soroljunk:

1. a lélek, Ba, útja a két létezés közötti összekötő régión át, a napfényre való kilépés pillanatáig;

2. a Holdtól a Napig vezető út, ahol a Holdat az érzéki, ösztönös természethez társítjuk, a Napot pedig a szellemiséghez, a bölcsességhez;

3. az élőket a halottjaikkal összekötő híd. Ilyenkor az élők a sír előtt játszva kértek tanácsot vagy segítséget elhunyt rokonaik lelkétől;

4. a szellemi út jelképes végigjárása, amelyet a lélek tesz meg;

5. kapcsolódik a holdciklushoz és az ezen alapuló holdnaptárhoz (a tábla 30 mezőt tartalmaz, és a szinódikus periódus hossza 29,53 nap).

Heper

A Heper a fiatal Napisten (a felkelő nap) neve, akit a szkarabeusz-bogárral szimbolizáltak. Minden nap hajnalán újjászületik és ezért az ember szellemi és lelki megújulásának is jelképe lett. A feltámadás kékes-zöld színével festett szkarabeusz-amulettet a múmia szíve fölé helyezték, vagy a nyakába akasztották, és – akárcsak a többi szimbólum esetében – használati tárgyakat is díszítettek vele. 

Tutanhamon sírjából

A szkarabeuszbogár maga előtt görgeti a petéit magában rejtő galacsint, s amikor az szép gömbölyű lesz, eltemeti és elvégezve feladatát felrepül. A kis bogarak a földből, látszólag önmagukból születnek.

Hermész Triszmegisztosz

Denderai zodiákus – III. rész

Az Oriont, a Szíriuszt és a Göncölszekeret több istennel is azonosították, a hosszas felsorolás helyett azonban inkább egy lehetséges értelmezést fogalmazunk meg, amire ezek, a számunkra is könnyen felismerhető csillagképek emlékeztethették az egyiptomiakat több ezer éven át. Egy történet játszódik le az égbolton, amelynek főszereplője Ozirisz, az isten, aki a legnagyobb változáson megy keresztül az életben. Annál is fontosabb a vele történtek megértése, mert az egyiptomi civilizáció egész ideje alatt Oziriszt mintaképnek tekintették, haláluk után hozzá igyekeztek eljutni, sőt vele egylényegűvé válni.

Ozirisz az első, aki meghal és feltámad. Feltámadásával átlényegül, és már nem mulandó testi életét folytatja, hanem halhatatlanná válik, a túlvilág urává. Ezt a túlvilágot olyan dimenzióban helyezték el az egyiptomi pap-tudósok, amelyet legjobban maga a változatlan szépségével tündöklő ég szimbolizál, ahol Ozirisz az egyik mozgó, az égboltról letűnő, majd újból feltűnő csillagképből indulva, egy soha le nem nyugvó csillagképpel válik azonossá.

Útja elején Oziriszt az Orion csillagkép mutatja. Mögötte az évet, az időszámítást indító Szíriusz csillag, amelyből az egész körforgás indul. Oziriszt ekkor lépés közben mutatják, és a nevét adó hieroglifa a fején – érdekes módon – lábujjakat ábrázol. Ez az égi vándor nyári, a horizonthoz közeli helyéről az égbolt látszólagos forgása közben egyre magasabbra emelkedik. A legjobban télen látható, magasan fent az égen. Útja spirálisan halad a csillagképeken keresztül a középpont felé, amíg el nem éri a cirkumpoláris, a pusztulást nem ismerő csillagképek régióját, ahol megváltozott alakban születik újjá. A Göncölszekér, a bikacomb alakja különösen emlékeztet a mumifikált, „egylábú” Oziriszra, akire már nem jellemző a mozgás, hiszen megérkezett: elérte a tudatos halhatatlanságot. Ezt az újjászületést hangsúlyozza a Meszehtiu mellett nőstény víziló alakban megjelenő Thoérisz, a születés védőistennője.

Udzsat-szem

Az Ozirisz-mítoszkörben az udzsat-szem Hórusznak, Ozirisz fiának és utódjának a szeme, amelyet az uralomért vetélkedő nagybátyja, Széth kitépett és darabokra szaggatott. A darabjait Thot, a bölcsesség istene egyesítette és így a szemet udzsattá, azaz éppé, teljessé tette. Így az udzsat-szem az igazságosság őrzőjévé lett, mert teljességének köszönhetően nemcsak a látható világot, hanem a mögöttes, láthatatlan törvényeket is látja.

Az udzsat-szem a Napisten, Ré szeme is. A szem alatti könnycsepp az emberiség születésére utal: a mítosz szerint Ré, a Napisten könnyeiből születtünk. Az alsó szemhéjhoz kapcsolódó spirál az emberiség jövőjét, a szellemhez való ciklikus felemelkedést jelenti.

A szem részeit a képen látható módon hieroglif jelekként is használták és törtszámokat jelöltek velük.

Szema-taui

LUXOR – A FÁRAÓ TRÓNJÁNAK RÉSZLETE

A két ország egyesítésének szimbóluma. A képen láthatjuk Hápit, a Nílus áradásának istenét, aki másodmagával összeköti a Felső- és az Alsó-Egyiptomot jelképező két növényt: a liliomot és a papiruszt. Mint minden szimbólum, ez is többszintű értelmezéssel bír, különösen, ha tudjuk, hogy a központi oszlop tulajdonképpen stilizált tüdő és légcső. A külső levegő a tüdőben találkozik a vérrel: összekapcsolódnak és kicserélik egymás között, amit hordoznak. Az, hogy a két ország egyesítésének megjelenítésére az egyiptomiak egy ilyen ábrázolást alkalmaztak, arra enged következtetni, hogy a két ország nemcsak két földi országrészként értelmezhető, hanem a másik két Egyiptomra is vonatkozik: a földire és annak égi eredetére, az emberek és az istenek világaira.

Denderai zodiákus – II. rész

A denderai zodiákus a leghíresebb kör alakú zodiákus, amely az égboltot sík felületre vetíti. Az eget – a központi kört – a négy égtáj megtestesítője, négy álló női alak, valamint négy pár guggoló, sólyomfejű férfialak tartja.

A körön belül elhelyezkedő szimbolikus ábrák három világosan elkülöníthető csoportba sorolhatók:

1. az északi pólus közelében látható csillagzatok, ezek az ún. pusztulást nem ismerő csillagok és csillagképek;

2. körülöttük az állatövi csillagképek és a bolygók képei;

3. a kör szélén találhatók az ún. dekán csillagok.

A pusztulást nem ismerő csillagok Egyiptomból nézve soha nem tűnnek el a látóhatár alatt. A zodiákuson bikacomb, sakál, majom és álló nőstény víziló alakjában ábrázolták őket. Az örökéletű, haláluk után az istenekhez felemelkedett bölcsek szimbólumait látták bennük, akikhez haláluk után reméltek felemelkedni az egyiptomi fáraók. Közülük csak a bikacomb, az egyiptomi Meszehtiu, azonosítható egyértelműen, mégpedig a mi Göncölszekerünkkel.

A számunkra is könnyen felismerhető állatövi csillagképek mezopotámiai hatást mutatnak, mivel csak a Ptolemaiosz-korban kezdték őket ábrázolni. Az egyiptomi asztrológia alapját ugyanis nem az állatövi csillagképek adták, hanem a mai napig is alig azonosítható dekán csillagok.

Az ekliptikán állandóan mozgásban lévő bolygókat, mint a Merkúrt, a Vénuszt vagy a Jupitert fáradtságot nem ismerő égitesteknek nevezték. Itt exaltációban találjuk őket, azaz abban a csillagképben, amelyben a legerősebbek: a Merkúr a Szűzben, a Vénusz a Halakban, a Mars a Bakban, a Jupiter a Rákban, a Szaturnusz a Mérlegben. 

A dekán csillagok a háromszor tíz napra osztott egyiptomi hónapok, a dekánok védőistenségei, összesen 36 csillag vagy csillagkép, amelyeket időjelzéshez is használtak: tíz napon keresztül egy-egy dekán jelölte egy adott éjszakai óra kezdetét. Úgy tűnik, hogy a dekánok sávja az ekliptikától délre helyezkedik el, és hogy a Szíriusz és az Orion egyes csillagai is a dekánok között szerepeltek. A dekán csillagok hatással voltak az élőkre és a földi eseményekre egyaránt, amely jótékony vagy ártó lehetett.

Az állatövi csillagképek és a dekán csillagok között több csillagzatot jelölnek a zodiákuson felfedezhető szimbolikus ábrák, de csak néhányat tudunk biztosan azonosítani. Ilyen az Ökörhajcsár (kaszás bikafejű alak a Szűz alatt), az Orion, az egyiptomi Szah (lépő férfialak fehér koronával a fején, uasz-bottal a kezében) és mögötte a Szíriusz, amelyet itt oszlopon ülő, koronás sólyomként ábrázolnak.

Thot jövendölése

„Hát nem tudod, Aszklépiosz, hogy Egyiptom az ég képmása, sőt az égnek és valamennyi égi erőnek az otthona? Ha a teljes valóságot akarjuk kimondani, a mi országunk a világmindenség temploma…”

Thot  Hunefer papirusz

„De eljön majd az idő, amikor úgy tűnik, hogy az egyiptomiak hiába tisztelték jámbor elmével és buzgó vallásossággal az isteneket: a tisztelet odalesz és hasztalanná válik. Az istenek elhagyják a földet és felmenekülnek a mennybe, és Egyiptom elhagyatottá lesz, istenek nélküli pusztasággá. Idegenek fognak Egyiptomba jönni, és uralkodni fognak Egyiptom felett, és ami a legfőbb, akadályozni fogják az egyiptomiakat, hogy Istent tiszteljék. És a legsúlyosabb büntetésnek is ki lesz téve az, akit rajtakapnak, hogy Istennek szolgál és tiszteli őt. Azon a napon az ország, amely istenfélőbb minden országnál, istentelenné válik. Nem lesz többé tele templomokkal, hanem tele lesz sírokkal. És nem lesz többé tele istenekkel, hanem holttestekkel.

Jaj, Egyiptom, Egyiptom! A te vallásaidból csak mesék fognak fennmaradni, és ezek is hihetetlennek fognak tűnni utódaidnak. Csak a kőbe bevésett szavak fognak fennmaradni, melyek jámbor tetteidről mesélnek...”

„Inkább a sötétséget fogják választani, mint a fényt, és inkább a halált fogják választani, mint az életet. Senki sem fog felnézni az égre. A jámbort bolondnak fogják tartani, s az istenteleneket dicsőíteni fogják mint bölcseket... Ami a lelket, a lélekre és a halhatatlanságra vonatkozó dolgokat illeti, ezeket nemcsak nevetségesnek fogják tartani, hanem a fennhéjázás jelének is.”

„Miért sírsz, ó Aszklépiosz?”

CORPUS HERMETICUM, Aszklépiosz

Anh

Az örök élet jelképe, és mint ilyen, az istenek kezében jelenik meg. Általuk az ember is részesül közvetve vagy közvetlenül belőle. Gyakran találkozunk olyan ábrázolásokkal, amelyeken egy isten a fáraó szájához közelíti a szimbólumot. 

Egyes értelmezések szerint Anh az élet örök körforgását ábrázolja, amely minden megtestesült létezőre jellemző, így az emberre is. A függőleges vonal a földtől az égig vezető utat jelképezi; a vízszintes vonal a horizont, a határ a két szint között. Ezen átlépve megérkezünk a körbe, a szellemi dimenzióba, amelyet bejárva visszatérünk a megtestesülésbe.

I. Széthi és Ozirisz  I.Széthi temploma, Abüdosz

Tudtad-e…?

Az Abu-Szimbel-i Nagy Templom egy barlangtemplom, ahol a hagyományos templomokkal ellentétben nincsen napfény, kivéve a szentélyt, de ott is csak meghatározott időben. A szentélyben ül a templom istenei – Ptah, Amon-Ré és Ré-Harahti – társaságában a fáraó, II. Ramszesz. Minden évben két napon (február és október 20-án) a hajnali nap 60 méter mélyen behatol a sziklába, 5 percig közvetlenül betűz a templomba és megvilágítja ezeket a szobrokat, kivéve Ptah szobrát. Az egyiptomiak számára Ptah a láthatatlan teremtő, akinek csak a teremtéseit láthatjuk, őt magát nem, vagyis ő még ilyenkor is rejtve marad az érzékek elől.

Denderai zodiákus – I. rész

Az egyiptomi papság évezredeken át nagy figyelmet fordított a csillagok tanulmányozására, és az emberi sors legfőbb eseményeit is a csillagok mozgásához kötötték. Az időmérésben is fontos szerepet játszottak a csillagok, többek között mozgásuk alapján számították ki a Nílus áradásának időpontját: a Szíriusz, az egyiptomi Szóthisz, közvetlen napkelte előtti felbukkanása a keleti horizonton jelezte az áradás kezdetét. Ezzel kezdődött az új év is, és a csillag fényéből következtettek arra, hogy mennyire lesz kedvező az év a Nílus völgyében lakók számára.

Ez a körzodiákus a Ptolemaiosz-kor végén (i. e. 1. században) keletkezett, és az egyiptomi, a mezopotámiai és a görög hagyomány szintézisét adja.

A dél-egyiptomi Dendera közelében lévő Hathor-templom Ozirisz-kápolnájának mennyezetét díszítette. Először Napóleon 1798-ban kezdődő egyiptomi expedíciója idején tanulmányozták európai tudósok. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a zodiákust – szerencsére sértetlenül – kifűrészelték az eredeti helyéből, és 1821-ben Párizsba vitték. Jelenleg is a Louvre-ban tekinthető meg, a helyére pedig egy pontos másolatot helyeztek.

Rekonstruált képek

Széthi és Ré-Harahti  I. Széthi temploma, Abüdosz

 

Eredeti kép

Digitálisan rekonstruált

 

Színek szimbolikája - Vörös

Ré-Harahti

Egyiptomban a vörös a hat alapszín egyike volt. Magát a festéket vas-oxidból állították elő, és a skálája a narancssárgától a vörösig tartott.

A vörös szín jelölte a sivatagot, ami folyamatosan támadta Egyiptom földjét. A fekete-vörös örökös harcában a sivatag jelentette a vörös színt a fekete pedig Egyiptom termékeny földjét jelképezte. Ez a két erő folyamatosan harcban állt egymással. A Nílus áradásainak a ciklusai voltak a változás mozgatói. A Nílus életet hozott, feketévé varázsolta a vörös földet. Ez Ré és Ozirisz (a Nap és a Nílus) kettőssége: a vörös Ré testének és szemének is a színe, Ozirisz színe zöld vagy fekete, az élet a két ellentét harmóniájától függ.

Ozirisz

Vörös és fekete színnel írták a papiruszaikat. Vöröset csak ritkán, az egyes részek kiemelésére használtak. A férfiak testét általában vörössel jelenítették meg, a nőkét sárgásfehérrel. Ábrázolásokban jelenthette a dühöt, a haragot, de utalhatott a sivatagra, és a vérre is.

Felső-Egyiptom koronája fehér, Alsó-Egyiptomomé a vörös, a fáraó által viselt kettős korona, a két országrész feletti uralom jelképe volt.

Vörös gránitot vagy rózsaszínes barnás kvarcitot használtak a szobrászatban és az építészetben, a királyi szarkofágokat is ezekből az anyagokból készítették.

Élet ,Üdv, Egészség

Anh, Udzsa, Szeneb
Élet, Üdv, Egészség 

Ozirisz

Ozirisz egyik szimbóluma a dzsed-oszlop, amely négy, egymás fölött elhelyezkedő oszlopfőjével a megnyilvánult világ egyensúlyát jelenti. Az egyes ünnepségekhez kötött szertartások során rituálisan újra felállították, ami az életbe való visszatérésnek felelt meg, de az elveszett egyensúly visszaállítására is utalt. A dzsed-oszlopot a stabilitás fogalmával hozták kapcsolatba, amelyhez megértési kulcsot adhat az Ozirisz kezében tartott két szimbolikus tárgy: a kampósbot és az ostor. Az egyik a vonzó, összetartó szeretet erejét juttatja eszünkbe, a másik pedig a kellő szigort, amely nélkülözhetetlen a törvények betartásához. A két erő egyensúlyban van és kiegészíti egymást, így stabilitást kölcsönöz annak, aki alkalmazza őket. Egy uralkodó esetében őrajta keresztül mindez az egész társadalom szilárdságára is kihat.

Az egyiptomiak ellentéteket kibékítő, érzékeny egyensúlyra való törekvésével találkozunk mindenütt, aminek egyik legjobb példája a Nílus kiáradásával kapcsolatos méréseikben mutatkozik meg. A Nílus kiáradása ugyanis az élet záloga volt, hiszen a víz visszahúzódásából megmaradt fekete iszap újra termékennyé tette a földjüket. Nem meglepő, hogy országukat is a fekete szín – kem – alapján nevezték el Kemetnek, Fekete Földnek, ők maguk pedig kemetiek, Fekete Föld lakói voltak.

Érthető, hogy élénk érdeklődéssel kísérték és mérték az áradás szintjét, hiszen ha nem éri el az optimális magasságot, a termés is csekély lesz és éhínség fenyeget. Ha viszont az áradás túlságosan nagy, a pusztulás másik formája áll a küszöbön, mert ha a víz nem vonul le időben, a nap nem tudja kiszárítani a földet: 12 könyök éhínséget jelentett, 13 éhes gyomrot, 14 boldogságot, 15 gondtalanságot, 16 tökéletes örömöt, afelett pedig újra baj következett be.

A törékeny lelki egyensúly kérdésében is felhasználták országuk adottságait, hogy az arra fogékonyaknak segítsenek megkülönböztetni a múló és az örök értékeket. Az ókori Kemet az élet-halál ellentétének megtestesülése volt. A keleti part, ahol a Nap születik, az élettől nyüzsgő oldal volt, Ré partja; a nyugati, ahol a Nap mindennap meghal, a temetők és a halál rítusaival kapcsolatos oldal volt, Ozirisz partja.

Ozirisz

Ozirisz Unennofer

A fáraókori Egyiptom istenei szimbólumok. A természet egy-egy törvényét testesítik meg, megragadva több, egymást kiegészítő megnyilvánulását. Éppen ezért összetettek és megértésükhöz több szempontot is kell figyelembe venni, akárcsak egy embernél, aki egyetlen nap leforgása alatt is több, különböző szerepben tűnik fel. A szimbólumok nem megmerevedett képeket, statikus állapotokat ragadnak meg. Mozgásban lévő ideákat mutatnak meg, ezért a túlvilág urát, Oziriszt például a Nílus éves kiáradásával is kapcsolatba hozták.

Ozirisz mitikus király, akit párjával, Ízisszel együtt az egyiptomi civilizáció alkotójának tekintettek, és istenítettek. Kultusza Íziszével együtt évezredeken keresztül virágzott a Nílus völgyében és azon túl is. Még mielőtt Ozirisz a túlvilág urává vált volna, darabokra tépték, majd feltámadt, ezért lehetett a folyó ciklikus kiáradásának a jelképe. A kiszáradt föld feléled a folyó pezsdítő érintésétől, egy ciklus véget ér és egy új kezdődik, így az évente feltámadó újjászületés istene az éves megújulás jelképe is. Zöld arca sok sírfestményről visszaköszön, a zöld arc (uadzs her) kifejezés pedig az egészséges, boldog, szerencsés embert jelöli.