2011. január 20., csütörtök

Ozirisz

Ozirisz Unennofer

A fáraókori Egyiptom istenei szimbólumok. A természet egy-egy törvényét testesítik meg, megragadva több, egymást kiegészítő megnyilvánulását. Éppen ezért összetettek és megértésükhöz több szempontot is kell figyelembe venni, akárcsak egy embernél, aki egyetlen nap leforgása alatt is több, különböző szerepben tűnik fel. A szimbólumok nem megmerevedett képeket, statikus állapotokat ragadnak meg. Mozgásban lévő ideákat mutatnak meg, ezért a túlvilág urát, Oziriszt például a Nílus éves kiáradásával is kapcsolatba hozták.
Ozirisz mitikus király, akit párjával, Ízisszel együtt az egyiptomi civilizáció alkotójának tekintettek, és istenítettek. Kultusza Íziszével együtt évezredeken keresztül virágzott a Nílus völgyében és azon túl is. Még mielőtt Ozirisz a túlvilág urává vált volna, darabokra tépték, majd feltámadt, ezért lehetett a folyó ciklikus kiáradásának a jelképe. A kiszáradt föld feléled a folyó pezsdítő érintésétől, egy ciklus véget ér és egy új kezdődik, így az évente feltámadó újjászületés istene az éves megújulás jelképe is. Zöld arca sok sírfestményről visszaköszön, a zöld arc (uadzs her) kifejezés pedig az egészséges, boldog, szerencsés embert jelöli.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.