Denderai zodiákus – III. rész

Az Oriont, a Szíriuszt és a Göncölszekeret több istennel is azonosították, a hosszas felsorolás helyett azonban inkább egy lehetséges értelmezést fogalmazunk meg, amire ezek, a számunkra is könnyen felismerhető csillagképek emlékeztethették az egyiptomiakat több ezer éven át. Egy történet játszódik le az égbolton, amelynek főszereplője Ozirisz, az isten, aki a legnagyobb változáson megy keresztül az életben. Annál is fontosabb a vele történtek megértése, mert az egyiptomi civilizáció egész ideje alatt Oziriszt mintaképnek tekintették, haláluk után hozzá igyekeztek eljutni, sőt vele egylényegűvé válni.

Ozirisz az első, aki meghal és feltámad. Feltámadásával átlényegül, és már nem mulandó testi életét folytatja, hanem halhatatlanná válik, a túlvilág urává. Ezt a túlvilágot olyan dimenzióban helyezték el az egyiptomi pap-tudósok, amelyet legjobban maga a változatlan szépségével tündöklő ég szimbolizál, ahol Ozirisz az egyik mozgó, az égboltról letűnő, majd újból feltűnő csillagképből indulva, egy soha le nem nyugvó csillagképpel válik azonossá.

Útja elején Oziriszt az Orion csillagkép mutatja. Mögötte az évet, az időszámítást indító Szíriusz csillag, amelyből az egész körforgás indul. Oziriszt ekkor lépés közben mutatják, és a nevét adó hieroglifa a fején – érdekes módon – lábujjakat ábrázol. Ez az égi vándor nyári, a horizonthoz közeli helyéről az égbolt látszólagos forgása közben egyre magasabbra emelkedik. A legjobban télen látható, magasan fent az égen. Útja spirálisan halad a csillagképeken keresztül a középpont felé, amíg el nem éri a cirkumpoláris, a pusztulást nem ismerő csillagképek régióját, ahol megváltozott alakban születik újjá. A Göncölszekér, a bikacomb alakja különösen emlékeztet a mumifikált, „egylábú” Oziriszra, akire már nem jellemző a mozgás, hiszen megérkezett: elérte a tudatos halhatatlanságot. Ezt az újjászületést hangsúlyozza a Meszehtiu mellett nőstény víziló alakban megjelenő Thoérisz, a születés védőistennője.