Az egyiptomiak ellentéteket kibékítő, érzékeny egyensúlyra való törekvésével találkozunk mindenütt, aminek egyik legjobb példája a Nílus kiáradásával kapcsolatos méréseikben mutatkozik meg. A Nílus kiáradása ugyanis az élet záloga volt, hiszen a víz visszahúzódásából megmaradt fekete iszap újra termékennyé tette a földjüket. Nem meglepő, hogy országukat is a fekete szín – kem – alapján nevezték el Kemetnek, Fekete Földnek, ők maguk pedig kemetiek, Fekete Föld lakói voltak.
Érthető, hogy élénk érdeklődéssel kísérték és mérték az áradás szintjét, hiszen ha nem éri el az optimális magasságot, a termés is csekély lesz és éhínség fenyeget. Ha viszont az áradás túlságosan nagy, a pusztulás másik formája áll a küszöbön, mert ha a víz nem vonul le időben, a nap nem tudja kiszárítani a földet: 12 könyök éhínséget jelentett, 13 éhes gyomrot, 14 boldogságot, 15 gondtalanságot, 16 tökéletes örömöt, afelett pedig újra baj következett be.
A törékeny lelki egyensúly kérdésében is felhasználták országuk adottságait, hogy az arra fogékonyaknak segítsenek megkülönböztetni a múló és az örök értékeket. Az ókori Kemet az élet-halál ellentétének megtestesülése volt. A keleti part, ahol a Nap születik, az élettől nyüzsgő oldal volt, Ré partja; a nyugati, ahol a Nap mindennap meghal, a temetők és a halál rítusaival kapcsolatos oldal volt, Ozirisz partja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.