Denderai zodiákus – II. rész

A denderai zodiákus a leghíresebb kör alakú zodiákus, amely az égboltot sík felületre vetíti. Az eget – a központi kört – a négy égtáj megtestesítője, négy álló női alak, valamint négy pár guggoló, sólyomfejű férfialak tartja.

A körön belül elhelyezkedő szimbolikus ábrák három világosan elkülöníthető csoportba sorolhatók:

1. az északi pólus közelében látható csillagzatok, ezek az ún. pusztulást nem ismerő csillagok és csillagképek;

2. körülöttük az állatövi csillagképek és a bolygók képei;

3. a kör szélén találhatók az ún. dekán csillagok.

A pusztulást nem ismerő csillagok Egyiptomból nézve soha nem tűnnek el a látóhatár alatt. A zodiákuson bikacomb, sakál, majom és álló nőstény víziló alakjában ábrázolták őket. Az örökéletű, haláluk után az istenekhez felemelkedett bölcsek szimbólumait látták bennük, akikhez haláluk után reméltek felemelkedni az egyiptomi fáraók. Közülük csak a bikacomb, az egyiptomi Meszehtiu, azonosítható egyértelműen, mégpedig a mi Göncölszekerünkkel.

A számunkra is könnyen felismerhető állatövi csillagképek mezopotámiai hatást mutatnak, mivel csak a Ptolemaiosz-korban kezdték őket ábrázolni. Az egyiptomi asztrológia alapját ugyanis nem az állatövi csillagképek adták, hanem a mai napig is alig azonosítható dekán csillagok.

Az ekliptikán állandóan mozgásban lévő bolygókat, mint a Merkúrt, a Vénuszt vagy a Jupitert fáradtságot nem ismerő égitesteknek nevezték. Itt exaltációban találjuk őket, azaz abban a csillagképben, amelyben a legerősebbek: a Merkúr a Szűzben, a Vénusz a Halakban, a Mars a Bakban, a Jupiter a Rákban, a Szaturnusz a Mérlegben. 

A dekán csillagok a háromszor tíz napra osztott egyiptomi hónapok, a dekánok védőistenségei, összesen 36 csillag vagy csillagkép, amelyeket időjelzéshez is használtak: tíz napon keresztül egy-egy dekán jelölte egy adott éjszakai óra kezdetét. Úgy tűnik, hogy a dekánok sávja az ekliptikától délre helyezkedik el, és hogy a Szíriusz és az Orion egyes csillagai is a dekánok között szerepeltek. A dekán csillagok hatással voltak az élőkre és a földi eseményekre egyaránt, amely jótékony vagy ártó lehetett.

Az állatövi csillagképek és a dekán csillagok között több csillagzatot jelölnek a zodiákuson felfedezhető szimbolikus ábrák, de csak néhányat tudunk biztosan azonosítani. Ilyen az Ökörhajcsár (kaszás bikafejű alak a Szűz alatt), az Orion, az egyiptomi Szah (lépő férfialak fehér koronával a fején, uasz-bottal a kezében) és mögötte a Szíriusz, amelyet itt oszlopon ülő, koronás sólyomként ábrázolnak.